Református tanárok közgyűlése
Egyre szűkülő költségvetéssel gazdálkodhat az Országos Református Tanáregyesület (ORTE) - közölte Horkay György, az egyesület tiszteltbeli elnöke az MTI-vel szombaton Debrecenben.
Dátum: 2006-05-20 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:26.367189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy a református pedagógusokat és a református oktatás iránt érdeklődő, tenni akaró személyeket összefogó mintegy 500 tagú egyesület 2004-ben még 1,3 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Civil Alaptól, addig a tavalyi támogatás már csak 500 ezer forint volt. A Magyarországi Református Egyház zsinata a múlt évben 1 millió forinttal járult hozzá a tanáregyesület működéséhez, az idei költségvetésében azonban ilyen címen már nem szerepel támogatási összeg.
Az ORTE szombaton, Debrecenben, a Református Kollégiumban tartott közgyűlésén elfogadta a múlt évi költségvetést, s bizakodó a tekintetben, hogy az idén is megvalósíthatja elképzeléseit.
MTI - fidesz.hu