Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A debreceni Déri Múzeum lett az Év Múzeuma

A debreceni Déri Múzeum vehette át a 2005-ös Év Múzeuma-díjat, amikor szombaton a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében megkezdődött a múzeumok majálisa.


Dátum: 2006-05-20 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:27.016038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 11. alkalommal megrendezett múzeumok majálisán mintegy 100 intézmény mutatkozik be. A Múzeumkertbe az ország minden részéről érkeztek kiállítók. Az intézmények állandó tárlataik és kínálatuk bemutatása mellett például játszóházzal és kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

Idén először rendezik meg az eseményhez kapcsolódóan a MuzExpó-t, amelyen a tárlatok megrendezéséhez szükséges szolgáltatásokat nyújtó cégek mutatkoznak be. Így például biztosító társaságok fény- és biztonságtechnikai vállalkozások.

"Úgy érzem, hogy talán az egyik legfontosabb, hogy találkozhatnak személyesen mindazok, akik a múlt emlékeit megőrzik, interpretálják, bemutatják a látogatóknak, és azok akik érdeklődnek, oldottabban vidámabb, szabadabb keretek között" - mondta a megnyitón Kovács Tibor, a rendezvénynek helyt adó Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.

A múzeumi világnaphoz kapcsolódó majálist 11 évvel ezelőtt rendezték meg először. A látogatottság az elmúlt években a szervezők adatai szerint meghaladta a 35 ezer főt.

A 10 évvel ezelőtt alapított Év Múzeuma-díjat idén is három kategóriában ítélték oda. Az első kategóriában a Déri Múzeumot tartották a legjobbnak és ez az intézmény nyerte el a fődíjat. A másik két kategóriában a makói József Attila Múzeum és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark lett az első. A díjakat Koncz Erika, a Kulturális Minisztérium helyettes államtitkára adta át.

2006-ban minden korábbinál több, összesen 18 múzeum és muzeális intézmény pályázott. A Pulszky társaság és a Magyar Múzeumi Egyesület közösen szervezte a pályázatot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek