Még kérnek a fuvarozók...
Nyomatékosan kérte a kormánytól a mintegy 4.400 közúti fuvarozó érdekeit képviselő Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) szombaton az ágazat versenyképességének javítását célzó tavaly augusztusi megállapodás eddig nem teljesült pontjainak soron kívüli végrehajtását.
Dátum: 2006-05-20 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:28.926516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth Zsolt Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára elmondta: a megállapodás teljesítésének a kormány részéről pénzügyi és jogszabály alkotási korlátai vannak, másrészt az összes gazdasági ágazat helyzetét kell vizsgálni, hogy ne érje a kormányt az a vád, hogy a fuvarozókat előnyben részesíti másokkal szemben.
Földi Elek, a NiT Hungary elnöke a szervezet szombati közgyűlésén közölte: arra is felszólítják a kormányt, hogy lehetőségein belül törekedjen arra, hogy a jövőben várható használatarányos útdíj bevezetése ne eredményezze a közúti közlekedési szektor versenyképességének romlását.
A gépjárművezető-képzés és -továbbképzés finanszírozására olyan alap létrehozását javasolják a szakma által befizetett szakképzési hozzájárulásokból, amely fölött az alágazat szociális partnerei rendelkeznének.
A NiT Hungary sürgeti azt is, hogy a gépjárműadó csökkenjen az Európai Unió által előírt minimum mértékre. A pótkocsik és félpótkocsik tekintetében igazságosabb teherviselést várnak el. A termelőeszközként beszerzett új haszongépjármű esetében töröljék el a vagyonszerzési illetéket.
A közúti fuvarozói érdekképviselet továbbra is kéri a szállítmányozói tevékenységre vonatkozó, a közúti szolgáltatókéhoz hasonló, szigorú feltételrendszer kialakítását, a gázolaj jövedéki adójának csökkentését, valamint legalább a gyorsforgalmi úthálózat tekintetében a hétvégi forgalomkorlátozás éjszakai feloldását.
A NiT Hungary Közgyűlése felhívta a kormány figyelmét a közúti közlekedési szolgáltatást végző mintegy 23.000 kis- és középvállalkozást, és közvetve több mint 60.000 családot sújtó körbetartozásra.
MTI - fidesz.hu