Folytatódnak a tálib támadások
Két afgán katonai konvojt is megtámadtak tálib harcosok péntek éjszaka és szombaton az ország déli felében, ahol a hét közepén már száznál is több ember esett el az összecsapásokban.
Dátum: 2006-05-20 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:31.185794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A leghevesebb harc Hilmend tartományban volt, az ország ópiumtermelésének központjában. Péntek este kezdődött és szombatra is áthúzódott, s végül 25 tálib, öt afgán és egy amerikai katona és egy civil vesztette benne az életét. Kandahár térségében a francia különleges erők két katonája halt meg, egy pedig megsebesült a tálibokkal vívott harcban.
Franciaország 200 kommandóst küldött Afganisztánba a szövetséges erőkbe. A párizsi védelmi minisztérium közleményében hangsúlyozta, hogy a vesztségek ellenére folytatja részvételét a küzdelemben.
Szombaton egy telefonáló cáfolta, hogy a szövetségesek elfogták volna Dadullah mollát, a tálibok katonai parancsnokát. A brit hírügynökséget Afganisztánban felhívó személy azt állította magáról, hogy ő Dadullah, és a harc rendületlen folytatását ígérte. A molla elfogása nagy sikert jelentene a szövetségesek számára.
Pénteken az afgán hadsereg egyik tábornoka közölte, hogy egy olyan férfi került a hatóságok kezére, akinek személyleírása ráillik Dadullahra. Az illetőt a Kandahártól nyugatra folyó hadműveletben fogták el. A tábornok azt mondta, hogy a személy azonosítása folyamatban van.
MTI - fidesz.hu