87 százalékos támogatottságot kapott a Fidesz elnöksége
Őszinte, szembenéző és alapos - így értékelte Orbán Viktor a Fidesz XX. kongresszusát, melyen a párt vezetése a titkos bizalmi szavazáson 87 százalékos támogatottságot kapott. A Fidesz elnöke elmondta: egy új, alkotó ellenzéki politika megalapozására kérték fel a kongresszus küldöttei.
Dátum: 2006-05-20 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:31.515300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek fontosabb pilléreinek megjelölését vállaltam magamra - hangsúlyozta Orbán Viktor, majd így folytatta: a rendszerváltás óta most először fordult elő, hogy az országgyűlési választások után az emberek sorsa bizonytalanabbá vált. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: az idő pénz, és Magyarország ideje különösen drága; naponta 4 milliárd forinttal nő az államadósságunk, így a választások óta eltelt 26 nap alatt 104 milliárd forinttal növelte a deficitet. És még mindig nincs kormánya Magyarországnak, ahogy kormányprogramja sem - fűzte hozzá.
"Kétségek merültek fel afelől, hogy valóban dübörög-e a gazdaság" - húzta alá a Fidesz elnöke, kiemelve: ha dübörög, akkor nincsen szükség megszorításokra. Mint közölte, a rendszerváltás óta most először vannak kétségeink a tekintetben, hogy a kormány azt az irányt szeretné-e követni, melyre bizalmat kapott választóitól. Emlékeztetett arra, hogy a Horn- és Medgyessy-kormány is azon az úton indult el, melyet a kampány idején kijelölt magának. Orbán Viktor arra is figyelmeztetett, hogy a megszorítások sosem jelentik a megoldást a problémára, mert egy idő után ismét jelentkeznek majd ugyanazok a problémák.
Valaki félrevezette és becsapta a miniszterelnököt, elhitette vele, hogy dübörög a gazdaság, és azt, hogy rendben mennek a dolgok Magyarországon - hangsúlyozta a Fidesz elnöke, leszögezve: meg kell nevezni a felelősöket, akik ezt tették Gyurcsány Ferenccel. Minderre azért van szükség, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő hazánkban - húzta alá. Mint mondta, Bod Péter Ákost, Mellár Tamást és Vukovics Gabriella közgazdászokat kérte fel, hogy tárják fel az ország valós gazdasági helyzetét. Hozzátette azt is, hogy a kongresszus megerősítette a Költségvetési Tanács létrehozásának szándékában, mert az emberek is a terv megvalósítását várják.
Az Orbán Viktor által kidolgozásra váró új stratégia alappillérei: a szervezettség növelése, a tagtoborzás, a választókerületi elnökök megerősítése még a jövő héten, külön médiastratégia kidolgozása,
szervezetépítés a fiatalok körében és Budapesten, valamint egy falusi szervezeti rendszer kidolgozása. Hozzátette: a Fidesznek emellett gyorsabbnak és megújulóképesebbnek kell lennie. Orbán Viktor kérdésre válaszolva úgy vélte: egy párt akkor erős, ha minden felelősséggel járó posztra több jó jelölt közül választhatja ki a legmegfelelőbbet. Miniszterelnök-jelölt ügyben még nem tudtunk példát mutatni, de eljön annak is az ideje - fogalmazott.
A Fidesz hétfőtől már az önkormányzati választásokra koncentrál.
fidesz.hu