Külföldi vezetők üdvözölték az iraki nemzeti egységkormány megalakulását
Több tekintélyes külföldi vezető üdvözölte szombaton este az iraki nemzeti egységkormány megalakulását. George Bush amerikai elnök washingtoni nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a Núri al-Máliki vezette kormány megalakulása új fejezetet jelent a közép-keleti ország történelmében, s további támogatást ígért az iraki demokrácia kiteljesedéséhez.
Dátum: 2006-05-21 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:35.516118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bush utalt arra, hogy Irak új vezetői nagy kihívásokkal néznek szembe, ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy megbirkóznak ezekkel a kihívásokkal.
Az elnök reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az új kormány megkönnyíti az amerikai csapatok kivonásának lehetőségét.
Hasonlóan nyilatkozott Tony Blair brit miniszterelnök, úgy vélekedve, hogy a kormány megalakulása rendkívül fontos az irakiak számára. A brit kormányfő kiemelte, hogy a síiták, a szunniták és a kurdok közötti etnikai, illetve felekezeti összecsapások után valódi nemzeti egységkormány alakult az országban.
Blair, aki a 2003-as háború megindítása kezdetétől az Egyesült Államok legszorosabb szövetségese volt, fontosnak nevezte, hogy a nemzetközi közösség sorakozzon fel az iraki kormány mögött és minden lehetséges eszközzel támogassa azt. A kormányfő ugyanakkor nem utalt arra, hogy London mikor tervezi az Irakban állomásozó 7000 fős brit kontingens kivonását.
Az ázsiai körúton tartózkodó Kofi Annan ENSZ-főtitkár üdvözölte, hogy megalakult Irak első alkotmányosan választott kormánya.
Külön nyilatkozatban üdvözölte az iraki nemzeti egységkormány létrejöttét az olasz és a német kormány is.
MTI - fidesz.hu