Montenegróban megkezdődött a függetlenségi népszavazás
Megkezdődött vasárnap a montenegrói népszavazás, amelyen a polgárok dönthetnek arról, maradjon-e az Adria parti köztársaság a Szerbiával alkotott államközösségben, vagy önálló országgá váljon.
Dátum: 2006-05-21 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:37.502657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mintegy 485 ezer szavazásra jogosult polgár 1127 szavazóhelyiségben válaszolhat igennel vagy nemmel a következő kérdésre: "Akarja-e ön, hogy a Montenegrói Köztársaság független állam legyen, teljes nemzetközi jogi alanyisággal?"
Amennyiben a részvételi arány meghaladja az ötven százalékot, és a résztvevők több mint 55 százaléka igent mond a kérdésre, akkor kikiáltható Montenegró függetlensége. A közvélemény-kutatások 85 százalékos részvételt jósoltak, ilyen aktivitás mellett pedig a sikerhez 226 ezer szavazatot kell összegyűjteniük a függetlenségpártiaknak. Ennyi támogató voksot nem ért el eddig egyetlen fél sem a délszláv köztársaságban soha semmilyen választáson.
A népszavazás szabályosságát 3400 külföldi és szerbia-montenegrói megfigyelő ellenőrzi, és több mint 850 külföldi újságíró akkreditáltatta magát, hogy tudósítson a referendumról.
A szavazóhelyiségek este 21 órakor zárnak. A választást felügyelő két elemző intézet, a CEMI és a CESID azt ígérte, hogy 22 órakor közzéteszi az első részeredményeket, éjfélkor pedig már a végleges nem hivatalos eredményt is közli. Ha nagyon szoros lesz az eredmény - 54,5-55,5 százalékos sávba esik -, akkor tartózkodni fognak a részeredmények közzétételétől.
MTI - fidesz.hu