Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A másodfokú bíróság a Suzukinak adott igazat

A LIGA Szakszervezetek által indított bírósági eljárás során másodfokon a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság megváltoztatta a Tatabányai Munkaügyi Bíróság döntését. Ennek értelmében a LIGA Szakszervezetek által benyújtott kifogást alaptalannak találta és elutasította - közölte közleményben a Magyar Suzuki Rt.


Dátum: 2006-05-21 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:39.643631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság megállapította, hogy a LIGA Szakszervezetek valóban köteles lett volna a "Suzukis csoport" létrejöttét a Fővárosi Bíróságnak bejelenteni.

Kimondta továbbá, hogy a Magyar Suzuki Rt. munkaidő alatt, megállapodás hiányában nem köteles a LIGA részére helyiséghasználatot biztosítani.

A döntés értelmében a cég "nem sértett jogszabályt akkor, amikor a LIGA szakszervezeteket nem képviselő, nem tag személyek belépését megtagadta". A bíróság arra is rámutatott, hogy a vállalat a LIGA Szakszervezetek képviseletében eljáró személyek belépését viszont nem tagadta meg.

hvg.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek