Szívműtét élő adásban Szegeden
Magyarországon először közvetítettek "élő, egyenes adásban" szívműtétet szombaton. A szegedi klinika szívsebészeti műtőjében három kamera vette az operációt, és a jelet az SZTE Tanulmányi és Információs Központjába továbbították, ahol nyolcszáz szakember követte figyelemmel az eseményeket, sőt még az operáló orvosokat is kérdezhették - írta a Délmagyarország című megyei napillap.
Dátum: 2006-05-21 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:42.440415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szegedi Tudományegyetem szívsebészeti osztályának egyik műtőjében szombaton már korán reggel nagy volt a sürgés: sterilizálták a kamerákat és a különböző televíziós berendezéseket.
Gregus Dezső produkciós vezető és szegedi csapata néhány óra alatt a legmodernebb televíziós eszközökből mini stúdiót épített fel a műtő előtti szobában, majd a rendszert rácsatlakoztatták arra az üvegkábelre, ami a jeleket továbbította az SZTE Tanulmányi és Információs Központba, ahol országos konferenciát rendeztek.
A távolból nyolcszáz aneszteziológus követhette a műtétet, amelynek során egy 79 éves nő szívébe operáltak be sertés-szívbillentyűt.
Forrás: Délmagyarország
fidesz.hu