Önálló magyar iskolákért tüntettek
Két Kolozs megyei önálló magyar iskola létrehozásának akadályoztatása elleni békés tüntetés volt az erdélyi Tordán vasárnap.
Dátum: 2006-05-22 07:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:44.868484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több száz résztvevő a vasárnapi istentiszteletek és misék után a helyi unitárus templomnál találkozott, onnan az erdélyi kisváros központján keresztül a polgármesteri hivatalig haladt. Innen a református templom mellett lévő épülethez vonultak, ahol a helyi magyarok a tordai önálló magyar iskolát szeretnék létrehozni. A tüntetők egy szál virággal és magyar nyelvű tankönyvvel a kezükben vonultak végig a városon. A megmozduláson a szervezők részéről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezeteinek vezetői, valamint az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői szóltak a résztvevőkhöz. A tüntetők nyilatkozatot adtak át a város polgármesterének, akitől azt kérték, hogy tűzze napirendre ismét a magyar iskola létrehozásáról szóló határozattervezetet.
Kolozs megyében február végén Tordán és Bánffyhunyadon az RMDSZ helyi szervezeteinek kezdeményezésére vitatták meg a két település tanácsában az önálló magyar iskola kérdését. Az oktatási intézményeket különféle helyi iskolákban már létező osztályok egy épületbe tömörítésével hoznák létre. A kezdeményezők akarata azonban a román többségű helyi tanácsok ellenállásába ütközött. Az önkormányzatok annak ellenére szavazták le az erről szóló határozattervezeteket, hogy mindkét várost a romániai magyar érdekvédelmi szervezet koalíciós partnerei vezetik. A tordai magyarok elégedetlenségét csak fokozta, hogy az ominózus tanácsülésen a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt önkormányzati képviselői közül ketten minősíthetetlen szavakkal támadták a magyar iskola ügyét pártoló helyi tanácsosokat és az erdélyi magyar történelmi egyház képviselőit. Röviddel a történtek után az önkormányzati ülésen részt vevő helyi unitárius lelkész váratlanul elhunyt. Az ülésen vele együtt tartózkodó tanácsosok és lelkésztársak szerint az unitárius pap halálát az okozta, hogy "túlságosan a szívére vette a nagyromániások minősíthetetlen támadásait". A két önálló magyar iskola ügyét az RMDSZ országos vezetősége is támogatja. Markó Béla, az RMDSZ elnöke leszögezte, hogy egyetértenek a tüntetés megszervezésével, hiszen - mint fogalmazott - lennie kell magyar iskolának e két településen is.
MTI - fidesz.hu