Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milo Djukanovic, a szakadár államalapító


Dátum: 2006-05-22 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:17.563003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Milo Djukanovicnak, a montenegrói szakadár tábor vezetőjének mindenkinél több érdeme van abban, hogy Montenegró különválik Szerbiától, dacolva Brüsszel és Belgrád akaratával saját kezébe veszi sorsa irányítását. Montenegró újkori történelmének szakadár eszmeáramlata egybeforrott az ő nevével, ezért Milo Djukanovic minden bizonnyal "államalapítóként" fog bevonulni az Adria parti köztársaság történelmébe.

A negyvenötödik életévét taposó Djukanovic fiatal kora ellenére "politikai matuzsálemnek" számít: eddig négyszer választották meg kormányfőnek, és egyszer leszolgálta ötéves köztársasági elnöki mandátumát. Több mint másfél évtizede áll az ország élén hol kormányfői, hol elnöki tisztségben, és a függetlenségi népszavazás sikere után pedig számítani lehet arra, hogy regnálása egyhamar nem ér véget.

A hórihorgas politikus 1962. február 15-én született Niksicben, 1986-ban szerzett közgazdász diplomát a podgoricai egyetemen. Fiatalkorában tagja volt a montenegrói, majd a jugoszláv szocialista ifjúsági szövetség elnökségének, 24 évesen ő volt a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége központi bizottságának legfiatalabb tagja. A nyolcvanas évek végén tűnt fel a jugoszláv politika porondján, amikor Slobodan Milosevic meghirdetette a "bürokrácia elleni forradalmat". Djukanovic szószólója lett a "régi gárdával" való leszámolásnak, a kommunista párt montenegrói szervezetében Milosevic embereként tartották számon.

A többpártrendszerre való áttérés utáni első, 1990 végén tartott választáson parlamenti mandátumot szerzett a köztársasági parlamentben, s néhány héttel később - 29-ik születése napján - Momir Bulatovic köztársasági elnök jóvoltából elfoglalja a miniszterelnöki széket. Djukanovic Európa legfiatalabb kormányfője lett, és ezután még háromszor választották meg miniszterelnöknek. A kilencvenes évek derekán, kormányfőként és a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPF) alelnökeként. Djukanovic bírálni kezdte belgrádi mentorát Milosevic szerb elnököt. Szerbia ura követelte Bulatovictól a kormányfő menesztését, s ekkor kezdődtek Bulatovic és Djukanovic nézeteltérései. Állandósuló vitáik miatt 1998-ban kettészakadt a DPS, a párt többsége Djukanovic mellett állt ki. Bulatovic otthagyta pártját, és még ugyanabban az évben Djukanovic a köztársasági elnöki székből is kiszorította vetélytársát.

Milo Djukanovic zászlajára tűzte a reformok és a demokratikus átalakulás eszméjét, hithű kommunistából pallérozott demokratává változott, miközben Milosevicet bírálatával kivívta a Nyugat rokonszenvét. Milosevic és Djukanovic viszálya állandósult államjogi válsággá nőtte ki magát, Djukanovic a montenegrói szakadárok élére állt, mert rájött, hogy "Montenegró csak akkor jó Szerbiának, ha engedelmeskedik neki". Djukanovic alighanem legkockázatosabb politikai lépése a szerb-montenegrói államjogi kapcsolatokat átalakító, 2002. március 14-én tető alá hozott belgrádi megállapodás aláírása volt, amivel a politikus lemondott négy évre a köztársaság függetlenségéről. Akkoriban sokan úgy vélekedtek, hogy ezzel befellegzett Djukanovic pályafutásának, de éppen az ellenkezője történt: pártja fölényes győzelmet aratott a fél évvel később megtartott parlamenti választáson.

Milo Djukanovic Belgrád-párti ellenzéke azóta sem tudott felocsúdni a vereségből. Kis pártjaik csak a népszavazási kampányra tudtak laza egységbe tömörülni, a népszavazási kudarc pedig várhatóan kegyelemdöfés lesz számukra. Djukanovic hatalma pedig nagyobb lesz, mint valaha, pedig már eddig is az volt ellene a legfőbb ellenzéki vád, hogy minden és mindenkit ellenőrzés alatt tart Montenegróban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek