Pekingbe látogatott Merkel
Nagy várakozások előzik meg a fél éve hivatalba lépett német kancellár első kínai látogatását. Angela Merkel több miniszter, számos parlamenti képviselő és 40 üzletember kíséretében vasárnap este érkezett meg Pekingbe.
Dátum: 2006-05-22 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:18.426300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő hétfőn találkozik Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfővel. A tárgyalásokon bizonnyal szó lesz Irán és Észak-Korea nemzetközi síkon bírált nukleáris programjáról éppúgy, mint a kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkítéséről. Megfigyelők arra számítanak, hogy Merkel elődjénél keményebb hangot fog megütni a védjegyhamisítás és a hamis márkával ellátott termékek illegális forgalmazása, valamint az emberi jogok kínai megsértése kapcsán. Gerhard Schröderrel ellentétben Merkel határozottan ellenzi, hogy a nyugati államok feloldják a Kínába irányuló fegyverszállításokra még 1989-ben elrendelt nemzetközi embargót.
MTI - fidesz.hu