Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olaszország öntudatos

Öntudatosabb magatartást hirdetett az Egyesült Államokkal szemben hétfőn ismertté vált nyilatkozatában az olasz külügyminiszter.


Dátum: 2006-05-22 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:19.035657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Massimo D, Alema az idézett interjúban egyebek között hangsúlyozta: "az Egyesült Államok barátai vagyunk, de kevésbé alárendelt szerepben, amikor olyan döntésekről van szó, amelyeket nem tartunk igazságosnak."

Egyidejűleg az olasz diplomácia újdonsült vezetője kijelentette, hogy erősíteni kell a hagyományos európai szövetségesek közötti kapcsolatokat.

A balközép kormánykoalíció külügyminiszterének állásfoglalása nem sokkal azután hangzott el, hogy Romano Prodi miniszterelnök kormánynyilatkozatában súlyos hibaként jellemezte az iraki háborút, s bejelentette a 2600 fős olasz kontingens kivonását a közép-keleti országból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek