Az al-Kaida az elkövető
Az al-Kaida terrorhálózat egyik iraki sejtje jelentkezett hétfőn egy bagdadi étterem elleni előző napi öngyilkos robbantásos merénylet elkövetőjeként.
Dátum: 2006-05-22 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:21.418488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belvárosba lévő Karrada negyed egyik éttermében 13 halálos áldozatot követelt a merénylet, további 18 embert pedig megsebesített.
A magát Mudzsahedín Tanácsnak nevező terrorista sejt egy internetes honlapra vasárnap este feltett közleményében azt írta, hogy egyik tagja robbantotta fel magát "hitetlen rendőrök között, és súlyos emberveszteséget okozott, megölt legalább 20-at közülük".
Irakban vasárnap - az új kormány első ülésének napján - számos újabb merényletet követtek el, közülük ez volt a legvéresebb.
Núri al-Máliki kijelölt iraki miniszterelnök a lehető legerőteljesebb harcot ígérte a terrorizmus ellen a kormányülésen.
MTI - fidesz.hu