Hetek óta tart a temetőrendezés
Új sírhelyeket már nem nyitnak, lezárás még nincs, azonban rátemetések még vannak abban a derecskei református temetőben, amelynek rendbetételét vállalták a lelkészházaspár és a presbitérium vezetésével a helyiek.
Dátum: 2006-05-22 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:21.712350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kapóra jött tavaly ősszel a Polgári Együttműködés jótékonysági bálja, amelynek bevételét átadták a szervezők a református egyházközségnek, s az összeget kiegészítve, egy motoros fűkaszát vásárolt a presbitérium. Április első hétvégéje óta minden szombaton lelkes hívek tucatnyi csoportja végzi a gaztól, bozóttól benőtt temető rendbetételét. Amint azt Varga Zoltán lelkipásztor elmondta, június 15-ig szándékoznak végezni a munkálatokat, melyek közül a legfontosabb, hogy megoldják a nyughelyek megközelíthetőségét.
Ott jártunkkor éppen az egykori derecskei lelkész, Vadon Béla sírhelyét tették rendbe dolgos kezek, míg a fűkaszával jókora "őserdőt" igyekeztek átjárhatóvá tenni a férfiak.
Nyírő Gizella - fidesz.hu