Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezer hibás szavazat?

Domokos László, a megyei közgyűlés és a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke köszönetet mond a választópolgároknak és a választás lebonyolításában közreműködőknek.


Dátum: 2002-10-22 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:04.945446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A Fidesz megyei elnöksége eredményesnek értékelte a választást Békés megyében: míg '98-ban 5 polgármesterjelöltünk nyert, addig ma a települések közel egyharmadában, 22 helyen választotta a lakosság a Fidesz által támogatott polgármesterjelölteket. Négy éve a Fidesz-MKDSZ és az MDF 10, míg ma 16 mandátumot szerzett a megyegyűlésben, ami egyértelműen jelzi az emberek bizalmának az erősödését. Mindemellett aggasztónak tartjuk, hogy a megyei listás szavazáson tízezer hibás szavazat keletkezett, a problémával foglalkozunk. Sajnálatos, hogy a kisgazdapárt eredménytelen szereplésével a politikai agrárképviselet hiányzik a megyegyűlésből. A családi gazdálkodóknak jelent ugyanakkor esélyt, hogy a Békés Megyei Gazdakörök Szövetsége a Fidesz listájáról helyet kapott. Békés megye érdeke a széles konszenzuson alapuló politika. Ezúton gratulálok az új megyegyűlés minden tagjának, a polgármestereknek, a képviselőknek a megye minden településén. Munkájukhoz vasegészséget, jó kedvet és jó partnereket kívánok - fogalmazott Domokos László.

Békés Megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek