Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Külügyminisztérum egyelőre hallgat

"A közrend és a polgári együttélés szabályainak megsértése" miatt indítanak eljárást a szlovák hatóságok az ellen a három magyar állampolgár ellen, akiket szombaton pozsonyi városnézésük során azért állított elő a rendőrség, mert "tiltott idegenvezetésen kapták rajta" őket Szlovákiában. A nagykövetség hivatalos jogi és diplomáciai lépéseket helyezett kilátásba, de hogy eddig mit tettek, arról megkeresésünkre nem nyilatkozhatott senki.


Dátum: 2006-05-22 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:24.955515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy szekszárdi történelemtanár éppen a Szent Márton dóm magyar vonatkozásairól beszélt a csoportjának, amikor megérkezett három rendőrautó, az egyikben kommandósokkal.

A rendőröket egy turisztikai felügyelő hívta ki. A szekszárdiak azt a helyi jogszabályt sértettek meg, mely szerint csak engedéllyel rendelkező, szaktanfolyamot végzett idegenvezető mutathatja meg Pozsony nevezetességeit a turistáknak. Erről viszont a csoport tagjainak fogalmuk sem volt.

Egy győri csoport hasonlóan járt. A győriek közül két férfit igazoltatás és a rendőri közbelépés indoklásának közlése nélkül kicibáltak a magyar királyok koronázó helyéről, majd - kommandósokkal megerősítve - rendőrkocsiba tuszkolták őket, és szirénázva vitték őket az őrszobára, ahova a szekszárdi tanár önkéntesen ment velük. Két tanár ellen azért indítanak szabálysértési eljárást, mert tiltott idegenvezetésen kapták őket, a harmadik magyar ellen pedig azért, mert állítólag rátámadt arra a pozsonyi illetőségű személyre, aki az engedély nélküli "idegenvezetők" tevékenységét hivatott ellenőrizni Pozsony történelmi belvárosában.

Fél nap után a pozsonyi magyar konzul közbenjárására engedték el őket. A magyar konzul, Riskó Nagy László jelezte: a magyar állampolgárok elleni fellépést sérelmesnek és jogszerűtlennek tartja, és megteszi a jogi és diplomáciai lépéseket.

A Külügyminisztériumban az MNO érdeklődésére egyelőre nem tudták megmondani, pontosan milyen jogi és diplomáciai lépéseket tettek vagy tesznek. A tárcánál jelenleg azt viszgálják: ki nyilatkozik (majd) az ügyben a sajtónak.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek