Egy angol iroda Phenjanban
Megnyílt hétfőn Phenjanban a Nagy-Britanniában bejegyzett Association Press Television News (APTN) tévéállomás irodája.
Dátum: 2006-05-22 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:25.246527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az APTN a nyugati tévétársaságok közül elsőként kapott engedélyt az észak-koreai hatóságoktól, hogy irodát tartson fenn a sztálinista államban, és állandó jelleggel tudósítson az országból.
Négy éven át tartó nehéz tárgyalások előzték meg az iroda megnyitását. Forma szerint a Koreai Központi Rádió és Televízió volt az Associated Press Television News tárgyalópartnere, de bizonyosra vehető, hogy a legmagasabb állami szinten született meg az engedélyező döntés.
A megállapodás értelmében a Koreai Központi Rádió és Televízió három munkatársa állandó jelleggel az APTN irodájában fog tevékenykedni, s ellenőrzi a nyugati tévétársaság forgatócsoportjainak munkáját.
Az APTN tudósítói már évek óta együttműködnek a Koreai Központi Rádióval és Televízióval, s alkalmanként már korábban is kaptak meghívásokat Észak-Koreába, hogy tudósítsanak onnan fontos eseményekről. Legutóbb május 15. és 18. között, a phenjani kereskedelmi kiállításon dolgozott egy APTN-forgatócsoport a távol-keleti kommunista országban.
Mostanáig négy akkreditált külföldi tudósító dolgozott állandó jelleggel Észak-Koreában. Hárman közülük kínaiak (az Új Kína hírügynökség és a Zsenmin Zsipao kommunista pártlap tudósítói), a negyedik pedig az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség munkatársa.
MTI - fidesz.hu