Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Franciaország: büntetnék az örmény népirtás tagadását

Büntetné az örmény népirtás tagadását a francia parlament egy törvénytervezete, amelynek elfogadását csütörtökön formai okokra hivatkozva novemberre halasztották.


Dátum: 2006-05-22 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:27.386947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialisták által beterjesztett indítvány azt az 1981-es határozatot váltaná fel, amely népirtásként bélyegezte meg az örmények oszmán birodalomban történt lemészárlását 1915-ben. Az új határozat nem csupán genocídiumként ismerné el a történteket, hanem egy évig terjedő börtönnel és 45 ezer euróig terjedő pénzbírsággal büntetné a népirtás megtörténtének tagadását.

Törökország gazdasági büntetőintézkedésekkel fenyegette meg Franciaországot arra az esetre, ha elfogadja az új határozatot. Vélhetően erre is tekintettel Jacques Chirac elnök arra kérte a képviselőket, hogy "higgadtan és felelősségteljesen" döntsenek az ügyben.

A bal- és a jobboldal azonban közben egymást hibáztatja azért, hogy formai okokból novemberre kellett halasztani a határozathozatalt.

Múlt-kor/MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek