Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Határrendészeti akció a magyar-szerb határon

Tíz napig tartó összehangolt nemzetközi határrendészeti akciósorozat kezdődött május 16-án a magyar-szerb határszakaszon - közölte hétfőn az MTI-vel a határőrség.


Dátum: 2006-05-22 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:28.924990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió külső határának számító határszakaszon a nemzetközi akciót a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság szervezte - mondta a határőr igazgatóság sajtóreferense.

A Bács-Kiskun és Csongrád megye területére is kiterjedő műveletben a magyar határőrök munkájába osztrák, francia, spanyol és szerb-montenegrói rendvédelmi szakemberek is bekapcsolódtak - tette hozzá Németh Zoltán alezredes.

Az alezredes ismertette, hogy az ellenőrzés célpontjai a Szerbia-Montenegró felől érkező illegális bevándorlók, az őket segítő embercsempészek, valamint a Magyarországon jogellenesen tartózkodó külföldiek voltak.

Az ARGO 2004. Border Castle elnevezésű megmozdulásban a Bács-Kiskun és Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság mellett a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Parancsnokság, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-Alföldi Regionális Igazgatóság, a két megye munkaügyi és közlekedési felügyelete, valamint 12 polgárőrcsoport is közreműködik.

Az alezredes beszámolt arról, hogy az ellenőrzésekbe bevont egységek több helyszínen megjelennek; így autópályán, egyéb közutakon, határátkelőhelyeken, vasúti és autóbusz-pályaudvarokon, szórakozó-, vendéglátó- és árusítóhelyeken.

A nemzetközi akciósorozatról az ellenőrzések sikere érdekében nem tájékoztatták korábban a nyilvánosságot, de az eredményekről sajtótájékoztatón számolnak be a résztvevők - mondta Németh Zoltán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek