Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Régi és új politikusok Vásárhelyen

Háromféle szavazólapon nyilvánítottak véleményt a vasárnapi helyhatósági választásokon a vásárhelyiek. A város polgárainak többsége úgy határozott: Lázár Jánost ülteti a polgármesteri székbe. A 23 fős közgyűlés tagjai között új és régi képviselők is helyet kaptak. A vásárhelyiek cigány és német kisebbségi önkormányzat megalakítását támogatták voksaikkal.


Dátum: 2002-10-22 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:05.798401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vasárnapi helyhatósági választásokon a 38 ezer 655 vásárhelyi választópolgár közül 21 ezer 330 (az erre jogosultak 55,18%-a) járult a szavazóurnákhoz.

A polgármesteri címért négyen mérkőztek meg. Közülük Lázár János, a Fidesz-MPP aspiránsa 9854 szavazattal (a voksok 46,58%-át begyűjtve) kapott bizalmat arra, hogy a következő négy esztendőben irányítsa a vásárhelyi önkormányzatot. A polgármesterségre aspirálók erősorrendje: 2. Hernádi Gyula (MSZP, SZDSZ, Centrum, Munkáspárt, PSZV Lakóhelyünkért) 8273 voks (39,11%), 3. Kószó Péter (Tiszta Lap Egyesület ) 2634 szavazat (12,54%), 4. Kovács László 392 voks (1,85%).

A nem hivatalos végeredmény szerint a vásárhelyi választópolgárok a következő egyéni jelölteket juttatták az új vásárhelyi közgyűlésbe. A 14 egyéni választókerület képviselője: 1. Bacsa Pál (MSZP-SZDSZ-Centrumpárt, Munkáspárt, PSZV-CÖLE), 2. Csorba Mihály, 3. Hegedűs Lajos, 4. Tóthné Kecskeméti Katalin, 5. Rárósi Imre, 6. Lázár János (aki a polgármesteri tisztséget is elnyerte), 7. Fekete Ferenc, 8. Havasi Katalin, 9. Kalocsai Géza, 10. Molnárné Kecskeméti Rita (valamennyien a Fidesz jelöltjei); 11. Tóthné Mohos Erika, 12. Horváth László, 13. Szeli Ferenc (ők az MSZP-SZDSZ-Centrum-Munkáspárt- PSZV-CÖLE színeit is képviselik); 14. Kis Irén (Fidesz).

A kompenzációs listáról kiosztható 9 mandátum révén a testületbe került: Almási István (Fidesz), Grezsa István (Tiszta Lap Egyesület), Hamvas Ödön (Fidesz), Havránek Ferenc, Hernádi Gyula, Kiss László (MSZP-SZDSZ-Centrum-Munkáspárt-PSZV-CÖLE), Kószó Péter, Kulik Jenő Ervin (Tiszta Lap Egyesület); Samu Ágoston (MSZP-SZDSZ-Centrum- Munkáspárt-PSZV-CÖLE). Vásárhelyi sajátosság, hogy a kisebbségi kompenzációs listáról Csanki István (cigány kisebbség) is tagja lett a közgyűlésnek.

Búcsúzik a vásárhelyi önkormányzati munkától Ádók János, aki a régi testület pénzügyi bizottságát vezette, Burzon Máriának a Hódtó városrész eddigi képviselőjének sem sikerült nyernie, hiszen a panelrengetegben élők bizalmát ismét Tóthné Mohos Erika nyerte el. Czuczi Győző, Kecskés Ákos, Kovács László is búcsút vesz a testületi munkától, ahogy Kozári Józsefné és Túri József sem városatya többé.

Az új, még megalakulás előtt álló közgyűlés erőviszonyai meglehetősen kiegyenlítettek. A tizenkét fideszes képviselő mellett nyolc baloldali kezdi meg a munkáját. A jobboldali erők közé tartozó, ám a Fidesz alternatívájaként jelentkezett Tiszta Lap Egyesület három jelöltje dolgozik majd városatyaként, és valószínűleg ők játsszák a mérleg nyelvét is a döntésekben.

A cigány önkormányzat tagjai: függetlenként Ferkovics Menyhért, Jankovics Zoltán és Stojka László; a Lungo Drom képviseletében ifj. Irhás József és id. Irhás József. A német önkormányzat képviselői: függetlenként Alácsi Aurél, Doba Daniella, Doba Gergő, Fári Róbert, Vágó Andrea.

Délmagyarország

Kapcsolódó elemek