Zárt ülésen tárgyal a Gyurcsány-levélről a KDNP
Zárt ülésen tárgyal Gyurcsány Ferenc ügyvezető kormányfő kétharmados törvényekkel kapcsolatos egyeztetésre vonatkozó kezdeményezéséről a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója hétfőn és kedden Lentiben - közölte a párt szóvivője hétfőn.
Dátum: 2006-05-22 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:30.216787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lukács Tamás az MTI érdeklődésére elmondta: "megvitatjuk a Gyurcsány-levelet,(...) készen állunk a párbeszédre, de feltételeink vannak".
A szóvivő részleteket nem kívánt mondani azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételeik vannak.
Gyurcsány Ferenc ügyvezető miniszterelnök múlt kedden küldött levelet a parlamenti ellenzéki pártok elnökeinek, amelyben azt írta: "kötelességemnek tekintem, hogy megegyezést keressek a politikai pártok között az ország életét érintő legfontosabb ügyekben, illetve konszenzust igyekezzek teremteni azokban a kétharmados többséggel eldönthető kérdésekben, amelyekben csak kormány és ellenzék egyetértésével tudunk előbbre jutni".
A miniszterelnök a levélben arra kérte a pártelnököket: a kormányprogram parlamenti vitáját megelőzően találjanak módot arra, hogy vele eszmecserét folytassanak.
A KDNP-s parlamenti képviselők a Gyucsány-levél mellett áttekintik a frakció szerkezetét, ezen belül - más témák mellett - megvitatják, hogy milyen szakpolitikai területek legyenek. Szó lesz a Fidesszel való közös munka módjáról, arról, hogy milyen döntési mechanizmusok működjenek - mondta Lukács Tamás.
A szóvivő tájékoztatása szerint a Lentiben sorra kerülő zárt frakcióülés hétfőn délben kezdődött, s a munkát kedden délelőtt folytatják.
A KDNP-frakció 23 taggal alakult meg május 13-án, a KDNP választmányi ülésén meghozott döntéssel. A frakció vezetőjének Semjén Zsoltot választották meg.
A Magyar Szolidaritás Szövetsége néven még május 4-én megalakult a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószövetsége, amelynek elnöke Orbán Viktor, társelnöke pedig Semjén Zsolt lett.
MTI - fidesz.hu