Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU tiszteletben tartja a montenegrói népszavazás eredményét

Az Európai Unió elismeri a montenegrói népszavazás eredményét, a balkáni állam függetlenné válását - ez tűnt ki a szervezet illetékeseinek hétfői nyilatkozataiból.


Dátum: 2006-05-22 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:32.887419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió teljes mértékben tiszteletben tartja a montenegrói függetlenségi népszavazás eredményét, azt, hogy a szavazatukat leadók 55,4 százaléka a köztársaságnak a szerb-montenegrói államszövetségből való kiválására szavazott - jelentette be hétfőn Brüsszelben Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. (A függetlenség eléréséhez megkívánt szavazati arány 55 százalék volt.) Solana egyúttal kérte mind a függetlenségpárti, mind az azt ellenző lakosokat, hogy szintén tartsák tiszteletben a vasárnapi referendum eredményét. A politikus az "érettség jelének" nevezte, hogy a szavazás rendben ment végbe, és hogy a voksolásra jogosultak nagy arányban vettek részt rajta. (A montenegrói népszavazási bizottság szerint a részvétel 86,3 százalékos volt.) Solana - arra hivatkozva, hogy az eredmények egyelőre nem véglegesek - elzárkózott a további kommentároktól.

Az EU-bizottság egyik szóvivője maga is a népszavazás magas részvételi arányát és nyugodt lebonyolítását emelte ki, ami - mint mondta - fontos a voksolás legitimitása szempontjából. A szóvivő, Amadeu Altafaj szerint Olli Rehn, az EU-bizottság bővítési biztosa az egység megőrzésére kérte az összes montenegrói pártot, állampolgárt, s arra, hogy az európai értékek, standardok alapján hozzanak létre konszenzust a köztársaság egységéről. Miután tavaly az Európai Unió Szerbia-Montenegróval, mint közös államalakulattal kezdett megbeszéléseket egy stabilitási és társulási megállapodás megkötéséről, a szóvivő most hangsúlyozta: mihelyt hivatalossá válnak az eredmények, az EU-bizottság javaslatot dolgoz majd ki a Montenegróval folytatandó külön tárgyalásokra.

Doris Pack, az Európai Parlament délkelet-európai delegációjának vezetője Brüsszelben nyilatkozatban üdvözölte a népszavazás eredményét. Mint hangsúlyozta, az 55,4 százalékos, a függetlenedést támogató szavazatarány kétségtelenül kielégíti az EU által szabott feltételt, s emellett egyértelműen jelzi, mit is akar a montenegrói lakosság. A konzervatív törvényhozó felszólította az összes érintett felet, ideértve Szerbiát is, hogy tartsa tiszteletben az eredményt. Egyben úgy vélte, hogy mind Montenegrónak, mind Szerbiának most már a jövőre, azaz a majdani EU-belépés kritériumainak teljesítésére kell koncentrálnia, s jószomszédi kapcsolatokat kell kialakítania egymással.

Az Európai Parlament montenegrói megfigyelő missziójának vezetője, Jelko Kacin szlovén politikus azt hangsúlyozta, hogy a népszavazás szabad és tisztességes módon zajlott. Közleménye szerint a labda most az EU térfelén pattog: az EU-tagoknak el kell ismerniük az új államot, az EU-bizottságnak pedig újra kell indítania a stabilitási és társulási egyezmény megkötéséről szóló tárgyalásokat Montenegróval.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek