Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járai: Megosztott volt a Monetáris Tanács, maradt a kamat

Igen megosztott olt hétfői ülésén a Monetáris Tanács a jövő évi várható 3,3 százalékos infláció miatt, amely az árstabilitást jelentő 3 százalékot meghaladja, de végül nem volt kamatváltoztatási javaslat - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2006-05-22 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:35.342175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány gazdaságpolitikai programja öt nap múlva válik ismertté, s mivel a Monetáris Tanácsnak sincs ezzel kapcsolatos információja a megszorító illetve kiigazító lépésekről, ezért most kamatváltoztatási javaslat nem hangzott el - közölte Járai Zsigmond.

Az MNB elnöke hozzátette azt is, hogy komoly vita alakult ki a testületben a jövő évi 3,3 százalékos inflációs prognózis nyomán, mivel az már a kitűzött inflációs célt meghaladja, miközben 2008-ra visszatérhet az infláció a 3 százalékos sávba.

A kamatemelésről szóló vitában elhangzott, hogy 2007-re az infláció gyorsul az emelkedő olaj- és energiaárak miatt - hangsúlyozta a jegybank elnöke.

"Vége az inflációs sikertörténetnek" - idézte a testület egyik

tagjának véleményét Járai Zsigmond.

A vitáról beszámolva az elnök elmondta: a tanács megállapította, hogy a globális pénzügyi folyamatok számunkra romlottak. Egy esetleges áfa-emelés hatását a Monetáris Tanács figyelmen kívül hagyja, amikor kamatváltoztatásról dönt - felelte egy kérdésre Járai Zsigmond, hozzátéve, hogy ugyanez volt a helyzet az áfa-csökkentés esetében is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek