Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Djukanovic a függetlenség elismerésére vár

Milo Djukanovic montenegrói kormányfő azt szeretné, ha legelőször Szerbia ismerné el Montenegró szuverenitását, de hétfő estig még gratuláció sem érkezett Belgrádból a függetlenségi mozgalom zászlóvivőjéhez.


Dátum: 2006-05-22 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:38.303656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Milo Djukanovic sajtótájékoztatót tartott Podgoricában hétfő délután, miután kissé alábbhagyott Montenegróban a hajnali győzelmi mámor. A miniszterelnök arról beszélt, hogy a vasárnapi függetlenségi népszavazás sikere után kormánya az európai uniós integrációs tárgyalások folytatását tekinti elsődleges céljának. A köztársaság szerinte most olyan szakaszba érkezett, amikor be kell gyógyulniuk a politikai megosztottság okozta sebeknek.

Milo Djukanovic Szerbia polgárainak is gratulált köztársaságuk függetlenségéhez. Megjegyezte: leginkább annak örülne, ha Szerbia elsőként ismerné el Montenegró szuverenitását. Szerinte ezzel Belgrád bizonyítaná demokratikus érettségét, és hozzájárulna a jobb kétoldalú kapcsolatokhoz, ezzel együtt pedig a régió stabilitásának erősítéséhez.

Belgrád és Podgorica között azonban majd egy teljes nappal az urnák zárása után sem volt hivatalos kapcsolatfelvétel. Boris Tadic szerbiai köztársasági elnök és Vojislav Kostunica kormányfő is a hivatalos végeredmény közzétételére vár, de a montenegrói választási bizottság (RRK) meghatározatlan időre elhalasztotta az estére tervezett bejelentést.

Az RRK hétfő délelőtt a szavazatok csaknem teljes számának értékelése alapján közzétette előzetes eredményét, amely szerint a vasárnapi népszavazáson a résztvevők 55,4 százaléka arra voksolt, hogy Montenegró független állam legyen. Nyilvánvaló, hogy a végleges eredmény ehhez képest érdemben nem változhat, ezért a bejelentés óta szinte minden térségbeli ország politikai vezetője gratulált Djukanovicéknak a győzelemhez, illetve Montenegró polgárainak a függetlenséghez. Üdvözölték a referendum kimenetelét a szlovén, a horvát, a boszniai, a macedón, a koszovói és az albán vezetők is, de Belgrádból nem érkezett gratuláció.

A belgrádi kormányilletékesek közül egyedül Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszter és Mladjan Dinkic szerbiai pénzügyminiszter szólalt meg: azt mondták mindketten, hogy el kell fogadni és tiszteletben kell tartani a montenegrói polgárok döntését. A szerbia-montenegrói alaptörvény tartalmaz kitételt arra nézve, hogy amennyiben az egyik tagköztársaság ügydöntő népszavazás révén elnyeri függetlenségét, a másiknak ezt el kell ismernie.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek