Nagyobb kormányzati szerepvállalás mellet az anglikánok
A piacgazdaság képtelen volt fölemelni a szegénységből a brit társadalom legelesettebbjeit, a kormánynak többet kellene tennie értük - figyelmeztet az anglikán egyház hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése.
Dátum: 2006-05-22 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:38.595202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum, amelyet kétéves munkával készített el az egyház városi élettel és hittel foglalkozó bizottsága, egyúttal arra is felhívja a kormányt, hogy vállaljon vezető szerepet a közvélemény formálásában a bevándorlási és menekültügyi kérdéseket illetően.
"Különösen a menekült státusért folyamodóknak kellene megadni a lehetőséget az önfenntartásra, és hogy fizetésért végzett munkával hozzájárulhassanak a társadalom építéséhez" - vélik a jelentés szerzői.
John Sentamu yorki érsek a gazdagok és a szegények helyzete közötti különbség csökkentését szorgalmazta. A kirívó aránytalanság meglétére világított rá az a félmillió fontosra (735 ezer euró) becsült jótékonysági aukcióval egybekötött összejövetel, amelyet David Beckham brit futballsztár rendezett vasárnap - vélekedett.
"Ha azt a hatalmas aránytalanságot nézzük, ami a heti 135 ezer fontot keresők és a heti 135 fontot keresők között van, nem hiszem, hogy ez igazságos" - mondta az ugandai születésű Sentamu, akit tavaly novemberben neveztek ki York érsekévé. - A gazdasági értékteremtés híve vagyok, de ennek eredményét igazságosan szét kell osztani - fűzte hozzá.
Az anglikán egyház előző tanulmánya 1985-ben felbőszítette az akkori kormányt és személy szerint Margaret Thatcher konzervatív miniszterelnököt, mert a bénzügyi megszorítások számlájára írta a lakáskörülmények romlását, a szegénység és a munkanélküliség növekedését.
MTI - fidesz.hu