Párkányban rajtolt a felvidéki magyar párt kampánya
A hét végén a Vadas termálfürdő parkolójában felállított színpadon tartotta hivatalos kampánynyitóját Párkányban a Magyar Koalíció Pártja.
Dátum: 2006-05-22 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:40.051413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényen részt vevő politikusok véleménye szerint a szlovákiai magyarság sorsa saját kezében van. A Magyar Koalíció Pártja csak akkor képes megfelelően képviselni érdekeiket, ha június 17-én minél többen adják le a párt jelöltjeire voksukat.
Szigeti László, az oktatási tárca vezetője beszédében hangsúlyozta azokat az MKP-nak köszönhető eredményeket, amelyeket az elmúlt években a régióban megvalósítottak. A legfontosabbnak ezek közül a Mária Valéria híd átadását nevezte, amelynek köszönhetően jelentősen csökkent a térségben a munkanélküliség. Farkas Iván parlamenti képviselő szintén a térség oktatási és kulturális intézményeinek juttatott anyagi támogatásokat emelte ki, amelyek odaítélésében az MKP képviselőinek döntő szerepe volt. Farkas hangsúlyozta, hogy a parlamenti választásnak azért is nagy a tétje, mert 2007-2013 között közel 500 milliárd korona értékű uniós pénz vándorol az országba és nem mindegy, hogy a térségeknek leosztandó pénzösszegeket milyen politikai erők fogják megszabni.
Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióvezetője a Szlovákiában tetten érhető demokratizálódó folyamatot, egyben az MKP sikerét azzal érzékeltette: néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy-egy közjogi méltósági hivatalt magyarok töltsenek be. Jelenleg Bugár Béla, az MKP elnöke vezeti a törvényhozást, Szigeti László az oktatási tárcát irányítja, míg Csáky Pál miniszterelnök-helyettesként képviseli a magyarság érdekeit Pozsonyban.
Gál Gábor parlamenti képviselő, alkotmányjogász arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy sok tennivaló van még a földek körül, a kárpótlás és a Benes-dekrétumok alapján meghurcoltak vagy azok hozzátartozói ügyében. "Helyettünk senki sem vállalja fel e problémák orvoslását. Az urnáktól történő távolmaradás a lehető legrosszabb választás, mert az érintettek kiadják kezükből sorsuk irányítását" - fogalmazott Gál.
Forrás: Hídlap, 2006. május 22.