Csökkent a fizetési mérleg hiánya
A gazdasági miniszter tájékoztatása szerint nem lepte meg őket a fizetési mérleg korrekciója, és mint mondta kifejezetten örülnek az új adatoknak. Matolcsy György, a kabinet keddi ülését követő budapesti sajtótájékoztatón nagyon jónak értékelte a korrigált adatokat, s megjegyezte, hogy a 2000. évi korrigált 1,4 milliárd eurónyi hiánynál is több mint 100 millió euróval jobb a 2001. évi deficit.
Dátum: 2002-02-19 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:56.385439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdasági tárca vezetője kiemelte, hogy a külkereskedelmi mérleg hiánya egyötöddel kisebb volt az elmúlt évben, mint az azt megelőző esztendőben.
Pozitívumként értékelte, hogy az előzetes adatok szerint a beruházási célú import 10 százalékkal volt jobb tavaly, mint az előző évben.
Harmadik fontos és pozitív eredményként a turizmus adatait emelte ki. - A turizmus 4,5 milliárd eurónyi bevétel mellett majdnem 3 milliárd eurónyi aktívummal járult hozzá a fizetési mérleghez - hangsúlyozta Matolcsy György.
A miniszter becslése szerint a gazdasági növekedés a tavaly 3,8-4 százalékos lehetett, s az idei GDP-növekedést 3,5 és 4 százalékra várja.
Az egészségturizmus tízéves fejlesztési programja keretében a minőségi gyógyturizmus szolgáltatásainak fejlesztéséről határozott a kormány kedden - közölte Mikola István egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Elmondta, hogy a már meglévő gyógyturisztikai szolgáltatások minőségének javítása mellett a még kiaknázatlan lehetőségek hasznosítását is célul tűzték ki.
Mikola István hangsúlyozta, hogy még ebben az évben 250 millió forintot kap az egészségügy az egészségturizmus forrásaiból a Széchenyi-terv keretében.
A miniszter szavai szerint március közepére írják ki azokat a pályázatokat, amelyekre a gyógyturisztikai helyek pályázhatnak, elsősorban az infrastruktúra és a feltételek javítására.
A következő években 30,7 milliárd forintot fordítanak a kastélyépületekben működő szociális intézmények korszerűsítésére, a szociális intézményhálózat 2009-ig tartó rekonstrukciós programja keretében - közölte Kubinyi Tamás kormányszóvivő-helyettes.
Elmondta, hogy ebből az összegből 21,5 milliárd forint a központi költségvetési támogatás, a többit az önkormányzatok, illetve területfejlesztési szervek biztosítják. Beszámolt arról, hogy a kastélyépületek rekonstrukciójának első körében 25 telephely szerepel.
Kubinyi Tamás tájékoztatása szerint a martinsalak felhasználásával készült épületek közül összesen 97 - Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 53, Heves megyében 44 - családi ház minősült életveszélyesnek.
Szólt arról, hogy a vonatkozó kormányhatározat értelmében a tulajdonosok közül 76-an 100 százalékos, 19-en 80 százalékos kártalanításra jogosultak, míg két károsult nem jogosult a támogatás igénybevételére, mert építési engedély nélkül építkezett.
Kubinyi Tamás jelezte: Horváth László kormánymegbízott saját hatáskörében úgy döntött, hogy a 80 százalékos támogatásra jogosultaknak is megadja a 100 százalékos kártalanítást, így kerül majd sor az újjáépítésre.
A kormányszóvivő-helyettes kitért arra, hogy az életveszélyes épületek közül 77-et már elbontottak, a törmelékből a palát és az azbeszttartalmú anyagokat a sajókazai veszélyeshulladék-tárolóban helyezik el.