Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország üdvözli a montenegrói népszavazás eredményét

Magyarország üdvözli, hogy a montenegrói népszavazás békés, demokratikus módon zajlott le, tisztességes és törvényes eredményt hozott - közölte a Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2006-05-22 20:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:40.639669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ehhez magyar részről is hozzájárultunk a montenegrói függetlenségi népszavazást megelőzően az Európai Unió közvetítő missziója révén, amelyben magyar diplomata is részt vett" - áll a közleményben.

Mint írják, az előzetes eredmények szerint a népszavazáson a függetlenséget támogatók aránya meghaladta az 55 százalékot; "ennek értelmében megszűnhet Szerbia és Montenegró államközössége, és Montenegró az önálló államiság útjára léphet".

"Bízunk abban, hogy a népszavazás eredményét minden érintett fél elfogadja, ami hozzájárul a montenegrói politikai és társadalmi konszenzus és a térség stabilitásának további erősítéséhez" - olvasható a Külügyminisztérium közleményében.

Hangsúlyozzák azt is: a magyar kormány változatlanul arra törekszik, hogy fejlessze jószomszédi kapcsolatait mind Szerbiával, mind pedig Montenegróval.

A Magyar Külügyminisztérium úgy ítéli meg, hogy a választási eredmények gyakorlati megvalósítása érdekében továbbra is szükség lesz az EU jószolgálati szerepvállalására. Magyarország a jövőben is kész részt venni ebben a folyamatban - írják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek