Számlagyár: három órán át ismertették a vádiratot
Vádirat-ismertetéssel és a terheltek nyilatkozataival kezdődött tegnap a Fővárosi Bíróság esküdtszéki termében a vecsési számlagyár néven elhíresült, az MSZP egykori helyi politikusait is érintő adócsalás-sorozat büntetőpere.
Dátum: 2006-05-23 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:43.009808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ötvenhárom vádlottnak és védőiknek az eljáró ügyész három órán át ismertette a több mint száz oldalas vádiratot. Ezután az első tíz terhelt tehetett nyilatkozatot arról, hogy kíván-e vallomást tenni a bírósági eljárás során.
A Fővárosi Főügyészség csaknem három éve benyújtott vádirata szerint az elkövetők az elsőrendű terhelt, Tokics Péter és a máig ismeretlen helyen tartózkodó Holánszki Péter - Holánszki Béla vecsési MSZP-s képviselő fia - irányításával 1997 és 2001 között az egész országra kiterjedő fiktív vállalkozások hálózatát működtették azért, hogy közvetítői jutalék ellenében hamis számlákat bocsássanak ki. A cégek alapításához Tokics és Holánszki megbízásából vádlott-társaik olyan hajléktalanok adatait vásárolták meg, akik vállalták, hogy a nevüket adják fantomcégek létrehozásához és működtetéséhez. A számlákat a vevők a könyveléseikben, valamint általánosforgalmiadó- és társaságiadó-bevallásaikban szerepeltették úgy, hogy a dokumentumok mögött nem volt valós teljesítés vagy munkavégzés, ezért azokat költségszámlákkal ellentételezték. Ezek alapján a számlabefogadó cégek általános forgalmi adót és társasági adót igényeltek vissza, csökkentve ezzel adófizetési kötelezettségüket.
A fantomcégeket nem a bejegyzett képviselők, hanem a szervezők ellenőrizték, ők rendelkeztek a bankszámlák felett, és a vevők által átutalt összegeket is ezek a személyek vették fel, majd a jutalék levonása után visszajuttatták az átutalónak.
A számlák összértéke meghaladta a tízmilliárd forintot, és a nyomozás kiderítette, hogy mintegy 120 fantomcég kizárólag a fiktív számlák kiállításával és értékesítésével foglalkozott, míg a valótlan bizonylatokat befogadó egyéni és társas vállalkozások száma meghaladja az ezret. A vádhatóság többtucatnyi gyanúsított esetében a vádlottakhoz képest csekélyebb elkövetési érték miatt ügyészi megrovással szüntette meg az eljárást.
Az adónyomozók több más helyszín mellett az MSZP Köztársaság téri székházában is az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat foglaltak le. A vádlottak között szerepel Balázsi Tamás, a vecsési MSZP-szervezet korábbi elnöke is, aki tizennyolcrendbeli adócsalás bűntette és húszrendbeli magánokirat-hamisítás miatt állt a bíróság elé. A bűncselekmények egyik értelmi szerzőjének tartott Holánszki Péter 1999-ben hamis adatokkal, de a saját fényképével ellátott útlevéllel elhagyta az országot. Ellene 2000 óta hat hazai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu