Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vaddisznók jártak az éjjel Budapesten

Négy vaddisznó keltett kisebb riadalmat Budapesten kedden hajnalban. Az állatok éjfél után nem sokkal a Duna partján a Budai Vár felé haladtak, majd a XI. kerületben is látni vélték őket - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.


Dátum: 2002-10-22 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:07.159516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a vaddisznókat nem sikerült befogni, s egyelőre azt sem tudják, hogy az erdei állatok miként kerülhettek a főváros központjába.

A sajtóügyeletes közlése szerint az állatkertből nem hiányzik egyetlen vaddisznó sem.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek