Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szudán: megsértik a hummanitárius törvényeket

A legalapvetőbb humanitárius törvények megsértésével vádolta Szudánt az ENSZ főtitkára helyi idő szerint hétfő este New Yorkban közzétett jelentésében.


Dátum: 2006-05-23 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:45.389377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Biztonsági Tanács számára készített beszámolóban Kofi Annan mindenekelőtt azért marasztalta el a szudáni hatóságokat, amiért megakadályozzák, hogy a nemzetközi segélyszállítmányok - beleértve az üzemanyagot, az élelmiszereket, továbbá egyéb segélycikkeket - eljussanak az igazi címzettekhez, azokhoz a polgári személyekhez, akiket leginkább sújt az ország nyugati részén fekvő Dárfúrban évek óta dúló polgárháború. A világszervezet főtitkára a jelentésben felhívta a figyelmet arra, hogy Dárfúrban egyre inkább elharapódzik az erőszak, aminek az ott élő polgári személyek az igazi áldozatai. Kofi Annan felrótta a kormánynak: a tartományi lázadókkal vívott harca miatt akadályozza, hogy a segélyek célba érjenek, s ezzel megsérti a legalapvetőbb humanitárius törvényeket.

A nyugat-szudáni tartományban a kormánycsapatok és a lázadók között 2003 óta tartó harcok következtében több mint 200 ezer személy vesztette életét, s csaknem hárommillióan kényszerültek otthonaik elhagyására. A szóban forgó törvények megsértése miatt Kofi Annan a kormány mellett elítélte a lázadókat is, teljes mértékben elfogadhatatlannak nevezve a dárfúri erőszak rendkívül magas szintjét, továbbá a polgári személyek elleni támadásokat. Az ENSZ főtitkára a szemben álló feleket mielőbbi békemegállapodás aláírására szólította fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek