Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

PDSZ: elfogadhatatlan a kormány terve

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a jelenlegi helyzetben elfogadhatatlannak tartja a pedagógusok kötelező óraszámának emelését - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke kedden az MTI-vel a Népszabadság értesülésére reagálva.


Dátum: 2006-05-23 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:46.603928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A napilap azt írta, hogy a koalíció által elfogadott oktatási program két éven belül húszról huszonnégyre emelné a tanárok kötelező óraszámát, aminek következménye akár tízezer fős létszámleépítés is lehet. A pedagógusok béremelésük egy részét differenciáltan, a munka minőségétől függően kapják majd - hivatkozott az újság értesüléseire.

A szakeszervezetnek az az álláspontja, hogy a közoktatásban dolgozók tudását, készségeit a rendszeren belül kell tartani, ennek ellenkezője ugyanis az oktatás minőségének gyors romlását idézi elő. Kerpen Gábor elmondta: a PDSZ a Közoktatáspolitikai Tanács keddi ülésén hivatalos választ vár ezekről a kérdésekről az oktatási tárcától. Emellett a szakszervezet reprezentatív felmérést készít a közeljövőben a pedagógusok heti munkaidejük alatt elvégzett feladatairól. Nem igaz, hogy a pedagógusok nem dolgoznak heti negyven órát - szögezte le az érdekvédő. Hangsúlyozta: a legutóbbi oktatáspolitikai elképzelések - például az integrált oktatás - az intézményekben többletfeladatokkal járnak, amelyek személyi, tárgyi és anyagi feltételeit biztosítani kell.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek