Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bulgáriában a közvélemény többsége ellenzi a EU-csatlakozást

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a bolgár lakosság jelentős többsége ellenzi az ország belépését a NATO-ba. A legnagyobb bolgár napilap, a Trud által végeztetett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 72 százaléka ellenzi a belépést, 15 százaléka támogatja, 13 százaléka pedig nem foglalt állást.


Dátum: 2002-10-22 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:07.466195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Október 7. és 11. között végezték el a felmérést, hozzávetőleg egy hónappal a prágai NATO-csúcsértekezlet előtt, amelyen az észak-atlanti szövetség várhatóan dönteni fog, hogy meghívja-e Bulgáriát tagjai sorába. A közvélemény-kutatók 1007 embert kérdeztek meg 150 bulgáriai városban és faluban. Meglepő ez az eredmény, hiszen a korábbi közvélemény-kutatások mind a belépés híveinek többségét, igaz csekély többségét mutatták ki.

A Trud szerint feltehetőleg azzal magyarázható az eltolódás, hogy a csatlakozás ellenzői sokkal serényebbek álláspontjuk propagálásában, mint a belépés támogatói.

A szófiai kormánynak kinyilvánított célja az ország NATO-tagságának elérése.

MTI - fidesz

Kapcsolódó elemek