Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olcsó állam ígérete: új státusok

Gyurcsány Ferenc "közigazgatási reform" ürügyén jelentős leépítésekről vizionált, ám egyes minisztériumokban sorra kapnak köztisztviselői státuszt az eddig szerződéses státuszban dolgozó bizalmi emberek.


Dátum: 2006-05-23 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:46.897208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint Bozóki András kulturális miniszter eddigi kabinetfőnökét, Vörös Miklóst az UNESCO kulturális kapcsolatokért felelős főosztályvezető-helyettesévé nevezték ki, méghozzá havi 499 ezer forintos fizetésért. A május elsejétől határozatlan időre szóló kinevezés érdekessége, hogy Vörösnek sem közigazgatási alapvizsgája, sem közigazgatási szakvizsgája nincs, ami egy közigazgatási vezetőnél alapelvárás.

Vörös mellett más bizalmi emberek is köztisztviselői státuszt kaptak az eddigi szerződéses viszony helyett. Ide sorolható például az új EU-referens vagy a színházművészeti referens is, akit egyelőre próbaidőre vettek föl. Információk szerint a kultusztárcán kívül más minisztériumoknál is státuszt kapnak a kipróbált, bizalmi emberek, vagyis éppen az ellenkezője történik annak, amit a kormányfő előrevetített. Emlékezetes, Gyurcsány Ferenc egy hete arról beszélt, a közigazgatásban százezer ember dolgozik, de a kormány inkább a maradék 9,9 millió ember mellé áll. Azt mondta, a közszféra reformja nem a fűnyíróelv alapján történne, hanem minden intézményt megvizsgálva döntenek majd a leépítésekről.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek