Hivatalosan is győztek a függetlenségpártiak
A montenegrói választási bizottság (RRK) ismételten megerősítette kedden a függetlenségpárti tábor győzelmét a Szerbiától való elszakadásról rendezett népszavazáson.
Dátum: 2006-05-23 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:47.193343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az RRK élére Brüsszel által kijelölt szlovák diplomata, Frantisek Lipka a bizottság előzetes eredményeit ismertetve bejelentette, hogy a vasárnapi népszavazáson részt vevők 55,50 százaléka arra voksolt, hogy Montenegró független állam legyen, míg 44,50 százalékuk ellene szavazott. Számokban ez 230,7 ezer, illetve csaknem 185 ezer szavazatot jelent. Lipka szerint a részvétel 86,49 százalékos volt. A hétfő reggel közölt előzetes adatokban az RRK még 55,4 százalékos adatot közölt a függetlenségi tömb javára. Akkor nem vették figyelembe 37 szavazókörzet eredményeit - közel 19 ezer voksról volt szó -, ezeket ugyanis nem fogadta el az RRK, mert egyes tagjai szabálytalanságokat találtak a választási jegyzőkönyvekben. Frantisek Lipka kedden közölte, hogy a vitatott körzetekben a helyi választási bizottságok helyett az RRK "végezte el a munkát", és arra az eredményre jutott, hogy ezeken a helyeken még több szavazatot - 56,3 százalékot - kapott a függetlenségpárti tábor.
A hétfő reggel közölt előzetes adatok után a montenegrói unionisták bejelentették, hogy nem ismerik el az eredményt, és követelik minden szavazat újraszámlálását. Követelték a választói névjegyzék részleges felülvizsgálatát is: azokat a személyeket kívánják ellenőrizni, akik újonnan vetették fel nevüket a listára, és külföldi lakhellyel rendelkeznek. Arra akarnak fényt deríteni, hogy ezen személyek között vannak-e menedékjoggal rendelkező polgárok, akiknek nincs szavazati joguk (az unionisták vélhetően az országban menekültstátusban élő több ezer koszovói romára gondoltak). A szerbpártiak azt is gyanúsnak találják, hogy egyes szavazókörzetekben rendkívüli módon nőtt a szavazási hajlandóság. Ezeken a helyeken szerintük össze kell hasonlítani a szavazócédulákon és a voksolók személyi okmányain szereplő aláírásokat.
MTI - fidesz.hu