Hétfőre lesz kormányprogram?
A jövő hétfőn Gyurcsány Ferenc a parlament elé terjeszti a kormányprogramot - a Népszabadság információi szerint ugyanis felgyorsultak az egyeztetések. Úgy tudják, ezt követően, legkésőbb szerdán a kijelölt miniszterelnök megnevezi a kormány tagjait is, s megkezdődnek a parlamenti bizottsági meghallgatások.
Dátum: 2006-05-23 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:47.816595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszabadság információi szerint 18 parlamenti bizottság képviselői hallgathatnak majd meg a jelenleginél jóval kevesebb, csak 12 miniszterjelöltet. Az egyeztetési procedúra ezt megelőző kulcspontja május 28., ezen a napon az SZDSZ-nek végképp dönteni kell a koalíciós tárgyalások eredményeiről, illetve közölni, hogy a lehetséges négy tárca közül melyik háromra tart igényt.
Bármely választásnak hatása van a többi, még bizonytalan tárca sorsára. A Népszabadság úgy tudja, biztos pont, hogy Kóka János lesz (marad) a gazdasági miniszter. Az egészségügyi tárca, ha az SZDSZ-é lesz is, nagy valószínűséggel nem a szabad demokraták egészségpolitikusa, Molnár Lajos irányítása alá kerül, bár e téren még sok a bizonytalanság.
Tudható - írja a Népszabadság -, hogy Juhász Ferenc nem irányítja tovább a honvédelmi tárcát, Kiss Péter helyett Szilvásy György lesz a kancellária vezetője, de Kiss is a kormány tagja marad. A korábbiakban a kancelláriaminiszter (Kiss Péter) helyettesítette a kormányfőt. Az új felállásban nem ehhez a poszthoz kötik ezt a tisztet - írja a napilap.
A kulcsfontosságú uniós fejlesztési pénzek felhasználását a Népszabadság információi szerint a kormányfő benn tartja a Miniszterelnöki Hivatalban, amit nemcsak az magyaráz, hogy személyesen tudja kontrollálni ezt a döntő tételt, hanem az is, hogy a minisztériumok irányítását végül is párterőviszonyok szerint osztják szét, de az uniós pénzeket ki akarják vonni ebből a logikából.
Ma a munkavállalók képviselőivel, holnap a munkaadók szervezeteivel tárgyalnak, csütörtökön - Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére - az MDF székházában ismerteti elképzeléseiket Dávid Ibolyával Hiller István és a kijelölt kormányfő. Eközben holnap még kulturális és egészségügyi programegyeztetés lesz a koalíciós pártok között.
Népszabadság - fidesz.hu