Harmadszor marasztalták el az MDF-et
Tegnap a legfelsőbb Bíróság (LB) is kimondta a Fővárosi Ítélőtábla döntését helybenhagyva, hogy valótlan és sértő kijelentésével Herényi Károly és az MDF megsértette öt volt demokrata fórumos képviselő személyiségi jogait.
Dátum: 2006-05-23 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:48.106027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezzel már harmadjára állapította meg a jogsértést a Fővárosi Bíróság és az ítélőtábla után az LB. Ismert, a jogerős ítélet szerint a frakcióvezető azzal követte el a jogsértést, hogy 2004 szeptemberében arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, majd a közvéleményt, hogy "kizárás folytán megszűnt" öt politikus - Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László - tagsága az MDF frakciójában. Az öt politikus a jogerős ítélet következtében kártérítési pert is indított, amelyet ősszel tárgyal a Fővárosi Bíróság. Herényi Károlyt tegnap a Magyar Nemzet nem tudta elérni.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu