Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Valótlanságot híresztelt az MTI

A Fővárosi bíróság helyreigazításra kötelezte a Magyar Távirati Irodát (MTI), miután a hírügynökség 2006. február 22-én az Oktatási Minisztérium közleményének ellenőrzés nélküli átvételével valótlanságokat híresztelt.


Dátum: 2006-05-23 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:48.689734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI például valótlanul közölte: a bíróság megállapította, hogy a Magyar Demokrata című hetilap Magyar Bálint lakásvásárlásával összefüggésben a "jobboldali sajtó által folytatott rágalmazó hadjárat" során állított valótlan tényeket, illetve híresztelt. Ilyen kitételt a bíróság ítélete nem tartalmazott. Az MTI valótlanul híresztelte azt is, hogy a hetilap főszerkesztőjét másfél millió forintos kártérítésre kötelezte volna a bíróság.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek