Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemond a szerbia-montenegrói államfő

Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfő bejelentette, hogy a jövő hét közepén lemond tisztségeiről.


Dátum: 2006-05-23 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:51.060921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Elmegyek Belgrádba - valószínűleg csütörtökön -, hogy megtartsam a miniszteri tanács utolsó ülését, és lemondjak a tanács elnöki tisztéről és államelnöki tisztségemről is" - mondta Marovic a Tanjug hírügynökségnek adott interjúban.

Az államfő, - aki kormányfő is egyben - közölte, hogy összehívja a legfelsőbb védelmi tanács ülését is, hogy pontosítsák a hatáskörök átvitelének lépéseit. Nem zárta ki, hogy felhagy a politizálással.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek