Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyűlöletkampány a Magyar Koalíció Pártja ellen

Összesen 995 darab szitkozódó e-mailt kapott keddre virradó éjszaka a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a Ján Slota vezette magyarellenes Szlovák Nemzeti Párttól (SNS), s ezekben "magyar prostituáltaknak" nevezik a címzetteket.


Dátum: 2006-05-23 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:52.590642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A durva magyarellenesség szótárában sosem válogató Slota pártja ezúttal sem csak a semlegesebb "prostituált" szóval minősítette az MKP-t, hanem ennek közönségesebb szinomímáját használta - mondta Szigeti László oktatási miniszter, aki kedden ismertette a sajtóval a történteket. A csaknem ezer drótpostai üzenet változatlanul egyazon mondatot ismétli. "Az SNS ezzel a százszázalékos nacionalizmus mélyeire süllyedt" - mondta az MKP által delegált oktatási tárcavezető, aki nem szólt arról, hogy a párt elszánja-e magát jogi lépésekre.

Slotát a minap egy vendéglőben kapta rajta a JoJ televízió kamerája, amint részegen, minősíthetetlen szavakkal szidalmazta a magyarokat és a homoszexuálisokat. Miután a felvételeket a televízió adásba vette, Slota pártja nyilatkozatban tiltakozott, mondván, semmi sem igaz a képekből, az egész a magyarok ármánykodása, a képsorokat ők montírozták össze. Szlovákiában alig egy hónap múlva előre hozott választások lesznek, és a közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy Slota pártja ismét parlamenti pozíciót szerez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek