Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Velencei-tavi Nyári Játékok

Velencei-tavi Nyári Játékok elnevezéssel nyolc hetes programsorozat kezdődik nyolc tó környéki település összefogásával júniusban a Velencei-tónál - jelentette be sajtótájékoztatón kedden Velence város polgármestere.


Dátum: 2006-05-23 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:55.645446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A június 22-től augusztus 13-ig tartó fesztivál keretében minden hétvégén más-más tó környéki településen rendeznek négy-négy napos programot: könnyűzenei koncerteket, színházi előadásokat, kiállításokat, sportprogramokat és minőségi termékeket kínáló vásárt - mondta el Oláhné Surányi Ágnes.

A négy nap alatt minden korosztály talál majd szórakozást. A gyerekeknek délelőtt, délután játékprogramokat, vetélkedőket, játszóházat szerveznek. A fiatalok táncórákon, divatbemutatón vehetnek részt, esténként pedig koncertek, színházi előadások lesznek.

Az időjárás szeszélyeinek kivédésére valamennyi helyszínen egy 900 négyzetméteres óriás sátorban állítják fel a színpadot, rendezik be a nézőteret, ahhoz pedig a kiegészítő rendezvények bonyolítására kisebb sátrakból álló "folyosók" csatlakoznak majd, hogy eső esetén sem kerüljön veszélybe egyetlen produkció megtartása sem.

A Velencei-tavi Nyári Játékok szervezésére közhasznú társaságot hoztak létre. A Velencei-tavi Nyári Játékok Produkciós Iroda Kht. alapítója, ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a nyolchetes rendezvénysorozat 80 millió forintba kerül. A szükséges pénzt pályázatok útján, illetve támogatások révén szeretnék előteremteni.

Görgicze Zoltán információja szerint a programokban érintett önkormányzatokkal hosszú távú együttműködést akarnak kialakítani a rendezvénysorozat hagyományossá tétele érdekében.

A nyolchetes programsorozat első rendezvénye Velencén lesz, ahol június 22-én ingyenes családi reggelivel várja a tópartra érkezőket "Velence, a Virágváros".

Ebből az alkalomból megrendezik majd az I. Velencei Virág- Dísznövény, Kertkultúra Kiállítást és Vásárt, könnyűzenei koncertekre és tűzoltóversenyre kerül sor, a rendezvénysorozatot pedig nagyszabású tűzoltóbál zárja le.

A nyári játékokra százötvenezer érdeklődőt várnak a szervezők, s abban bíznak, hogy a programsorozat segít majd fellendíteni a tó környékének idegenforgalmát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek