Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kopasztanak: bezár a békéscsabai baromfifeldolgozó

600 embert érint a munkahely megszűnése, az érintettek viszont úgy látják, hogy az összes kapcsolódó tevékenységet végző vállalkozó is tönkre megy.


Dátum: 2006-05-23 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:51:57.394246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cég vezetője szerint hatszáz embert érint a munkahely megszűnése, az érintettek viszont úgy látják, hogy az összes kapcsolódó tevékenységet végző vállalkozó is tönkre megy. Az egykoron nagyhírű, kiváló terméket forgalmazó céget a termelők és beszállítók szerint nem a madárinfluenza tette tönkre, hanem más gazdasági szándékok vannak a háttérben.

A dolgozók többsége 40-50 éves asszony, számukra már nem akad munkalehetőség, pedig ők nem alamizsnára, segélyre várnának, hanem dolgozni szeretnének. A szakszervezettől kapott kétezer forintból egyébként sem tudják problémáikat megoldani. Közülük az egyik asszonynak már fiai küldik az albérletre valót, pedig még otthon nevelkedik egy középiskolás gyermek is.

Katona Péter, a Szegedi Tudományegyetem szociológusa egy száz évvel ezelőtt használt jelzőt használt a hazai gazdaság jellemzésére: színlelt kapitalizmus. A munkaerő piacon a fair foglakoztatás nem létezik, a befektető jön, lerabol és maga mögött hagyja a roncsokat.

A magyar szakszervezetek, amelyek strukturálisan még mindig olyanok, mint az államszocializmusban, alkalmatlanok az érdekképviselet ellátására. A politikusok bűne pedig az, hogy azt kommunikálják az emberek felé, hogy a bizonytalanság arra sarkallja a munkavállalókat, hogy bizonyítsanak, de egy határon túl ez az életérzés mentális problémákat okoz leginkább.

Forrás: www.radio.hu, 2006. május 23.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek