Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden hetedik embert elbocsátanak a közszférában?

Csaknem 100-120 ezer fő elbocsátása várható a közszférából a következő három évben a költségvetési megszorító csomag részeként.

Dátum: 2006-05-24 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:00.164358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Csaknem 100-120 ezer fő elbocsátása várható a közszférából a következő három évben a költségvetési megszorító csomag részeként - értesült a Magyar Nemzet pénzügyminisztériumi forrásból.

Az újság információi szerint a legnagyobb mértékű létszámleépítést a kormányprogram a közigazgatás területén tervezi, de tömeges elbocsátások várhatók az oktatási és az egészségügyi intézményeknél is. A tervezett szigorítások gyakorlatilag azt jelentik, hogy a közszférában dolgozó minden hetedik ember elveszíti munkahelyét.

A lap úgy tudja, a leépítéseket a kormányzati kommunikáció nem az elmúlt években egyre nagyobb mértéket öltő központi túlköltekezéssel, hanem a "közszférában meglévő párhuzamosságok megszüntetésével" és a "16 éve elmaradt államreformmal" kívánja megindokolni a lakosság felé.

Értesülésük szerint az önkormányzati választásokig csupán a következő egy évre vonatkozó elbocsátások lesznek ismertek, amelynek két oka van.

Egyrészt a népszerűtlen intézkedések befolyásolhatják a választásokat, másrészt az Európai Bizottság részére hazánknak szeptember elsejéig hiteles intézkedési csomagot kell elkészítenie arra vonatkozólag, hogyan kívánja leszorítani az EU 25 tagállamában legmagasabbnak számító magyar államháztartási hiányt.

Az elbocsátások idei megkezdését vetíti előre az is, hogy Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa múlt héten már bejelentette: Gyurcsány Ferenctől és Veres Jánostól határozott ígéretet kapott, hogy Magyarország szeptemberre az uniós elvárásoknak megfelelő, módosított konvergenciaprogramot nyújt be, amelyben azonnali kiigazításokat indít el.

A pénzügyminiszter egyébként a múlt hét végén már elismerte: átfogó reformokról hoznak döntést az egészségügy, az államigazgatás, az önkormányzati szabályozás és az oktatás terén.

Forrás: Magyar Nemzet, Info Rádió

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek