Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Védelmébe vette Moussaouit Oszama bin Laden

Védelmébe vette a 2001-es amerikai terrortámadásokban való cinkos serepéért az Egyesült Államokban közelmúltban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt marokkói születési francia terroristát, Zacarias Moussaouit egy neki tulajdonított kedd esti hangüzenetben Oszama bin Laden.


Dátum: 2006-05-24 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:00.462520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szeptember 11-i terrortámadásokért felelős, hírhedt al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője egy internetes honlapon közzétett hangüzenetben azt állította, hogy Moussaouinak semmilyen szerepe nem volt a washingtoni és New York-i, mintegy háromezer halálos áldozatot követelő merényletek előkészítésében, illetve végrehajtásában.

Az al-Kaida által gyakran használt honlapon nyilvánosságra hozott üzenetben Oszama bin Laden kijelentette, hogy a szeptember 11-iki támadásokra egyedül ő adott utasítást, ő bízta meg "tizenkilenc testvérét" a merényletek végrehajtásával.

A terrorszervezet vezetője szerint Moussaoui nem volt közöttük, s még csak a huszadik személy sem volt, aki az amerikai kormányzat korábbi állítása szerint közreműködött a támadásokat végrehajtó repülőgépek irányításában.

Zacarias Moussaouit idén május 4-én ítélte életfogytiglani börtönre egy amerikai bíróság az egyesült államokbeli terrortámadásokban való bűnrészességéért. Az évekig tartó per során 2005 áprilisában a francia terrorista még bűnösnek vallotta magát az összeesküvésben való részvételben, s azt állította, hogy nem szeptember 11-én, hanem egy későbbi, második terrortámadásban szántak neki öngyilkos merénylőként kamikázefeladatot. Egy másik vallomásában pedig azt hangoztatta, hogy mégsem később, hanem a szeptember 11-iki támadásokban szántak neki szerepet, egy ötödik repülőgépet vezetett volna a Fehér Háznak.

Egy évvel később viszont, az ítélethozatal előtti tárgyaláson már azt állította, hogy semmilyen köze nem volt a terrortámadásokhoz, semmit nem tudott a tervekről, semmilyen osztagnak nem volt a tagja.

Oszama bin Laden a neki tulajdonított üzenetben most teljes mértékben védelmébe vette a 37 évers Moussaouit, hangoztatva, hogy semmi köze nem volt szeptember 11-hez. Az al-Kaida vezetője egyidejűleg azt állította, hogy Moussaoui korábbi beismerő vallomása az elmúlt években rá gyakorolt nyomás következményeként született.

Bin Laden utalt a guantánamói börtöntáborban fogva tartott terroristákra is, azt hangoztatva, hogy az ott tartott foglyoknak - mint fogalmazott - szintén semmi közük nincs szeptember 11-hez.

A hangüzenet hitelességét egyelőre nem sikerült bizonyítani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek