A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntője
Kárpát-medencei általános iskolák felső tagozatosainak részvételével rendezik meg szombaton a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny döntőjét Budapesten. - közölték a szervezők az MTI-vel.
Dátum: 2006-05-24 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:01.681474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét kilencedik alkalommal rendezik meg, a megmérettetésnek az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszéke ad otthont.
Az idei versenyen 120-130 diák és 100 pedagógus megjelenésére számítanak a szervezők. A gyerekek korosztályonként írják meg a nyelvtani tesztet és a tollbamondást, amelyre összesen 60 perc áll rendelkezésükre. A dolgozatokat a kar hallgatói közül önként jelentkezett egyetemisták a tanszék oktatóinak vezetésével javítják ki.
MTI - fidesz.hu