Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KSH: Csökkenő utasszám a személyszállításban

2006 I. negyedévében 2 százalékkal kevesebb össztömegű árut szállítottak, az árutonna-kilométer teljesítmény viszont 11 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest - közli a KSH jelentése.


Dátum: 2006-05-24 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:04.505719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távolsági személyszállításban az utasok száma 2 százalékkal, az utaskilométer-teljesítmény - elsősorban a légi szállítás folyamatos térnyerésének köszönhetően - 7 százalékkal nőtt. A helyi személyszállítás utasszáma 1 százalékkal csökkent. Budapest/Ferihegy repülőtér utasforgalma - 9 százalékos növekedés mellett - 1,6 millió fő volt. A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 50 ezer db volt, ez 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Számottevően nőtt a forgalomba került motorkerékpárok és tehergépkocsik száma is. A forgalomba helyezett gépjárművek közül a leggyakoribb személygépkocsi-gyártmányok a Suzuki, az Opel és a Ford.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek