Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódik a belháború

Egy Hamász-tisztségviselő szerint a Fatah palesztin szervezet fegyveresei elrabolták, majd lőfegyverrel megsebezték szerdán Gázában a szintén palesztin Hamász három hívét.


Dátum: 2006-05-24 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:05.443416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A három férfi egy gázai mecsetből volt távozóban reggeli imája után, amikor álarcos fegyveresek megragadták és betuszkolták őket egy autóba. Az emberrablók megverték és meglőtték foglyaikat, majd kitették Hán Júnisz település egy benzinkútjánál - közölte egy névtelenül nyilatkozó Hamász-illetékes. A tisztségviselő azt mondta, hogy "jelek szerint" a rivális Fatah szervezet fegyveresei voltak a tettesek.

A radikális iszlámista palesztin szervezet három említett híve láb- és haslövésekkel került kórházba - közölték kórházi források.

A jelenleg kormányon lévő radikális iszlámista Hamász és Mahmúd Abbász elnök pártja, a korábban kormányzó Fatah, amely évtizedeken át a palesztin mozgalom legerősebb szervezete volt, a Hamász januári parlamenti választási győzelme óta küzd a palesztin biztonsági erők ellenőrzéséért. A két palesztin szervezet közötti hatalmi harc egyre erőszakosabbá válik, különösen a Gázai övezet területén, ahol eddig legalább nyolc ember vesztette életét a palesztin belviszályban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek