Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem tudni, hogy ki fizeti a viri bontások költségeit

A Vecernji List című zágrábi újság szerint egyelőre nem tudni, hogy végül ki fizeti majd a Vir szigeti engedély nélküli épületek lebontásának költségeit.


Dátum: 2006-05-24 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:10.003963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb példányszámú horvát lap szerdán internetes honlapján számolt be arról, hogy becslések szerint tízmillió kunánál is többe kerülhet a bontás, de nem tudni, hogy ki fizeti majd a számlát, mert állítólag még a korábbi évek más helyszíneken végzett hasonló bontásainak milliós költségeit sem rendezték.

A lap szerint a viriek attól tartanak, hogy a most 48 épületre elrendelt bontási határozatok végrehajtását követően ősszel ismét markológépek érkeznek majd a szigetre. A horvát sajtó korábbi hírei szerint a szigeten mintegy 8500 az engedély nélküli épületek - villák, apartmanok - száma, amelyek közül ötszáz a tengerparttól számított 70 méteres építési tilalmi övezetben áll, így azokat elméletileg le kell majd bontani, ha más megoldást nem találnak a kérdés rendezésére.

A Vjesnik című napilap ugyancsak internetes oldalán arról adott hírt, hogy eddig 43 épületet bontottak le Viren a kijelölt 48-ból. Az utolsók között bontják le Ilija Nakic nyugalmazott horvát tábornok házát, aki azt állította, hogy a Viren épített háromszintes ikerházán kívül nincs más ingatlana. A zágrábi környezetvédelmi és építésügyi minisztérium azonban internetes honlapján közölte: a tábornoknak a bosznia-hercegovinai Travnik környékén is van ingatlana, így az egyik rokonával közösen épített - összesen hatlakásos - viri ingatlanára kiadott bontási határozatot érvényesítik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek