A birodalom visszavág?
Az észtországi oroszok egyik szövetsége az EU segítségét kérte szerdán egy tallinni szovjet emlékmű védelmében.
Dátum: 2006-05-24 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:11.521333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Észtországi Egyesült Orosz Honfitársak Szövetsége felszólította az Európai Unió vezetőit és a második világháborús, Hitler-ellenes koalíció országait, hogy minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítsenek a szovjet emlékmű körül érlelődő konfliktus megoldásában.
A szövetség tiltakozik nyilatkozatában az emlékmű lebontása ellen, amit "néhány jobboldali észt párt és radikális aktivista" követel arra hivatkozva, hogy a Tallinn központjában álló szovjet emlékmű sérti az észt nép érzéseit.
Az emlékmű lebontását követeli például a Haza Szövetség (Isamaaliit) nevű nemzeti-radikális párt, s május elején már a városi közgyűlés elé is terjesztette erre vonatkozó javaslatát. Arra hivatkozott előterjesztésében, hogy az emlékmű a szovjet megszállás időszakának megtestesülése.
Andrus Ansip kormányfő támogatásáról biztosította a nemzeti radikálisok javaslatát. Úgy fogalmazott néhány nappal ezelőtt egy orosz állami rádiónak adott nyilatkozatában, hogy a szovjet hatalom és a megszállás jelképeinek nincs helyük Tallinn központjában.
Kedden megismételte ezt Helsinkiben tett látogatásán. "Az emlékmű a megszállás szimbóluma. Mindnyájan tudjuk, hogy a második világháború befejeződése Észtország számára nem jelentette a megszállás végét. Az egyik megszállást, felváltotta egy másik" - mondta újságíróknak a német, illetve a szovjet megszállásra utalva.
Az Észtországi Egyesült Orosz Honfitársak Szövetsége kétszínűséggel vádolja a hivatalos Tallinnt, mert "a nemzetközi színtéren elítéli a fasizmust és annak mai megnyilvánulásait, a belpolitikai porondon viszont egy szintre helyezi a fasizmus felett győzelmet arató szovjet katonákat a fasiszta megszállókkal". A szövetség nyilatkozata szerint az észt hatóságok ilyetén magatartása hozzájárul "a neonáci jelenségek" szaporodásához. Ezek példájaként említi több szovjet katonai temető meggyalázását.
Tallinni orosz fiatalok csoportjai őrt álltak az utóbbi három nap folyamán az emlékműnél, hogy megóvják a bronzból öntött szovjet katonaszobrot "vandálok támadásaitól". Csupán ezen a héten kétszer is befestették ismeretlenek az emlékművet az észt nemzeti lobogó színeivel.
Az emlékmű gyakori súrlódások oka Észtország észt és az orosz közösségei között. Az előbbiek az 50 éves szovjet megszállás jelképét látják benne, az utóbbiak a fasizmus felett aratott győzelem emlékművét.
Az orosz külügyminisztérium élesen bírálta kedden az észt kormányt az emlékművita kapcsán. Nyilatkozata szerint az észt hatóságok magatartása "nincs összhangban azokkal a korábbi észt nyilatkozatokkal, amelyek szerint Tallinn arra törekszik, hogy segítse a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést Oroszországgal".
MTI - fidesz.hu